Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Best of terepgyak 2008 III.

2008.07.30

 

A kalandok folytatódnak...

 

 

Az első nap délutánja:

És ami délután történt, hát az, tömény botanika volt. Tudni illik Tömörd, Alpokalján helyezkedik el. Mondanom sem kell, hogy természetvédelmi terület. A látképe pedig a következő, néhány rigmussal leírható:

 

 

Magasra nőtt tölgyesek

Meg sudár termetű égerek,

Ameddig a szem ellát;

Buja vegetációval az alján

 

Szép színes virágok a mezőn,

Melyek övezik az erdőt.

Tarka rétek, vizes lápok,

A sástól a térdemet sem látom.

 

Sétálunk a tarka terepen,

Mialatt fajokat határozgatunk meg.

A nap lassan a végéhez ér.

De mi, még kitartunk: Ne félj!

 

 

Szóval jártuk erdőt, mezőt és lápot. Fajokat határozgattunk, és elvégeztünk néhány ökológiai kísérletet is. (Ezzel sem szeretnék senkit sem untatni, úgyhogy nem részletezem.) A nap végére, pedig ellátogattunk egy „Nagy-tóhoz” (ez a neve), mely mára már inkább csak egy tíz méter átmérőjű tavacska, jókora sásszegéllyel. Mely közül szépen virítottak, az egyhangú zöldet megtörő, sárgaliliomok.

 

 

Második nap:

Erről sajnos nem tudok semmit sem mondani. Mondjuk úgy, hogy rossz idő miatt, tehetetlenek voltunk.

 

 

Harmadik nap:Kép

Utazás, Vértesre. Szintén természetvédelmi táj, ahol megint erdőség fogad  bennünket. Itt viszont gránit sziklákkal tarkított völgyeket is láthatunk. A bérceket úgy hívjuk, hogy „sasbérc” (egy-kettőt meg is másztunk) a völgyeknek pedig nincs külön nevük. A kiemelkedésen a kilátás pazar. Ameddig a szem ellát, zöld lombkorona mindenütt; melyet csupán néha tarkítanak fehéres magaslatok; bár azokon is megjelennek a növények zöldje.

 Kép

2. Növény vagy állat!

 Szóval, sétálunk az ösvényen. Csipognak a madarak körülöttünk, mi pedig teljes túrafelszerelésben másszuk a sasbérceket. Amikor végre a tetőre érve, megcsodálhatjuk a buja állat és (főleg) növény. Van ott: Árvalányhaj, meg Szent István szegfű, meg Nagyezerjó fű… és még sorolhatnánk.

Természetesen mi, leendő biológia tanárok szépen feljegyezzük, hogy milyen társulás alkotó fajokat is látunk a helyszínen (mivel ez kötelező). A probléma, csupán ott kezdődik, hogy nem mindig tudjuk felismerni az élőlényeket. Ám aggodalomra semmi ok! Mindig van egy-egy ember, akinek több tudása van, mint az átlagnak, és akit megkérhetünk, hogy nevezze nevén a gyereket /élőlényeket/.

Így kerülnek a füzetbe, az imént felsorolt növények. Mi pedig írjuk, és nézzük a fajokat, majd megint írjuk és nézzük. Aztán egyszer csak elérkezünk a citromsármányhoz. Mindenki nézi a földet. Hol lehet az a citrom színű sármány? Nincs sehol sem. Egyetlen sárga virág sincs, közel s távol.

Nagy a csend.

Aztán jön a nagy felismerés; diktáló emberünk az imént hangos és jellegzetes trillára fakadt madárra célzott. Tehát a jegyzőkönyvünkbe felírjuk nagy lendülettel, hogy:

„Citrom sármány hangját hallottuk…”

 

 

Egy másik viccesnek mondható történet akkor esett meg, amikor az egyik sasbérc különleges és védett növényével találkoztunk. Ez pedig ekképp hangzik:

 

3. Flancoljunk a Stipával

Kép Kérdés; mi is az a Stipa (ejtsd sztipa)? Nekünk biológushallgatóknak egyértelmű, ez az árvalányhaj, latin összegző neve. Ám elvétve akad néhányunknak gyenge pillanata, amikor nem tudjuk a növényt a latin nevével azonosítani, éppen egy ilyen pillanatban kérte meg egy lány a másiknak, hogy:

- Légyszi, csinálj egy képet rólam és a Stipákról! – majd egy nagy lendülettel arrébb sétál, és szerényen lefekszik a fűbe.

Nagy a hallgatás, kik lehetnek azok a Stipák? Ilyen családnevű diák nincs is közöttünk. Aztán jön a felismerés. Mielőtt a fényképezőgép elkattanna, a másik lány megszólal:

- Na persze Stipa… az árvalányhaj megnevezés neked már nem is elég jó!

 

 

 

Negyedik nap (délelőttje):

Hosszasan utazunk el a Vértesből, egészen Kecskemétre (ott „megszálltunk” egy kollégiumot, utána meg lepihentünk).

Kép Szóval a negyedik nap reggele, élelembeszerzésekkel és némi városnézéssel indul (a Piarista iskola előtt van egy napóra, aminek van egy kialakított számlapja. Ha ráállsz a dátumra az árnyékod lesz a mutató, egy félkörívben kialakított számhalmaznak. És csodák csodájára, mindenkinek a pontos időt mutatja az árnyéka. Jól elszórakozunk ezzel.).

 

Megvesszük az egésznapi hideg élelmünket. Aztán irány a homokbuckák hada!

Megyünk a homokon, figyeljük az állatokat, és a növényeket (az előbbiekből még összefogunk néhányat egy tálcára. Amit az állatok nem tolerálnak, mivel előszeretettel futkosnak le onnan.Kép

Megpihenünk egy homokbucka tetején miközben, meghallgatjuk a kiselőadást az élővilágról. Majd lefelé menet, vizsgálgatjuk továbbra is a homokkal tarkított alacsonynövésű zöldben. Melyben megbújnak a miattunk megriadó fürgegyíkok.

Imitt, amott elszórtan találhatók apró kavicsszerű világossárga, lapított bogyók. Melyekből az egyiket megfogja a tanár, és továbbadja. Azt mondja, hogy:

- Ez a táj különlegessége. Ezek 100%-ig szerves anyag. Meg lehet bátran fogni, sőt még nyakláncot is lehet belőle fűzni.

Van egypár városi gyerek, aki kíváncsian megfogja, nézegeti, vajon milyen kő lehet. Aztán jön a nagy felismerés. Természetesen egy diáktársam, aki nem a betondzsungelben nevelkedett, hanem kertes házban; az jól tudhatja, hogy a száraz nyúlbogyót nem érdemes felszedni a földről.

Az igazság, persze lelövi a tanár poénját. Valamint a nagyvárosi „felvilágosultak” heves kézmosásra készteti.

Aztán visszaérünk a buszhoz; és búcsút mondunk a sok homoknak. De előtte még kirázzuk a cipőnkből a bent maradt homokot. Elvégre, természetvédelmi tájról semmit sem szabad elvinni! (Egyesek még mindig sajnálják, hogy nem hozták magukkal a gyermekkori homokozó játékkészletüket. Ha már játszunk, játszottunk volna, akkor rendesen. :)

 

Délután:Kép

A homokbuckákat lecseréljük, sűrű, gyeppel borított dombokra. Nagyban kerülgetjük a birka excrementumokat (közismertebb nevén ürülék). Majd miután a nyájhoz érünk, nagyban folyik a diskurálás az állatok, és a birkanyelvet beszélő társaink között. Egy részlet a dialógusból:

- Bee, bee!

- Beeee! Bee, Beee!

- Beeeeee! Beee-beee!

- Beeeeeee!

Tehát ennyit a komoly eszmefuttatásról. Néha már elgondolkoztam rajta, hogy melyikünk a nagyobb birka; de ebbe, inkább nem bonyolódom beeeee-le.

 

Kép A nap fénypontja, amikor három kilométert gyalogoltunk, dombról le és dombra fel, hogy megnézhessük azt a különleges növényt, mely nagyon ritka, és (ha megkóstolod) állítólag olyan az íze, mint a káposztának. Ez pedig a tátorján.

 

 

 

 

 

Kép Szépen és „nagy lelkesedéssel” meg is nézzük. Ízlelgetni nem akarjuk, úgyhogy fáradt lábakkal, visszaballagunk újabb 3 km-t, hogy megint a buszon lehessünk.

 

Ám a kollégiumban még nem érnek véget a megpróbáltatások, mert legyen bármilyen fáradt is a hallgató, egy jó meleg zuhany után egyből fel kell fedeznie Kecskemét diákéletét. Aki nem akarja a várost járnia, az mehet a földszintre ismerkedni, ahol szívélyesen és alkohollal várják a csinos lányokat a fiúk…

 

 

Ötödik nap, délelőttje:

Ismét élelmiszerkészlet feltöltés, és (fáradtan, valamint egyeseknek másnaposan) irány az első úti cél.

 

4. Kolontó vagy Torontó?

Izsák (ez egy falunév) mellett van egy szép természetvédelmi táj, melynek neve Kolontói Nemzeti Park. Az egész környék nád és sás, ahol meg nincs buja növényzet, ott víz van. No, kivonulunk az útra, és hallgassuk az ökológiai előadásokat (de ezzel nem traktálnám a kedves olvasót), miközben állatokat fognak össze a félig kiszáradt tóból.

Mint: unkát (béka faj), orvosi pióca, mocsárcsiga, búvárpoloska, csíkbogár… stb. A kedvencem a búvárpók volt, (ő az egyetlen olyan pókfaj, amely a víz alatt is tud élni. És élvezi is az ottlétet, úgy úszik, mint egy hal. – Magyar mese is készült róla. Ő a jó ismert: Vízipók!)

A lényeg az volt, hogy minderről jegyzőkönyvet kellett írnunk. Ami abból állt, hogy kapunk egy szép zöld könyvecskét, javarészt üres lapokkal, és az a dolgunk, hogy teleírjuk az üres lapokat, különben nem fogadják el hivatalosan a terepgyakunkat. Így esett meg, hogy a mellettem ülő fiú a kis jegyzőkönyvében az került, hogy:

Időpont: 5. nap

Helyszín: Torontó

 

 

Ötödik nap, délutánja:Kép

 

Helyszín egy szikes puszta, Miklapusztán. A szóda (fehér sziksó) csak úgy virít a környéken. Ez ám az igazi „szóda ereje”, alig nő meg itt valami. Viszont nyári lúd melléktermékeiben alaposan csoszoghatunk. Ha nem a száraz szikgyepben vagyunk, akkor a vizes nádasban gázolunk. Ám a nap fénypontja mégis a pókvadászat volt.

 

Kép 5. Hogyan fogjunk szorangiai cselőpókot, szikes puszta közepén

A szikes pusztában él egy nem éppen kicsiny pók (a fent megnevezett), nagyjából úgy néz ki mint egy zugpók (a lakások sarkaiban megbúvó nagyobbacska állatka), ám az annál sokkal nagyobb. Úgy 4-5 cm-es nagyságú, édes „kis” lény. Akit természetesen csak a tanárunk fogja meg. (Mivel nálunk, ekkora méret láttán, mindenkin kitör az anakrofóbia.)

No de ahhoz, hogy megcsodáljuk az állatkát, előbb ki kell „halászni”. A pók egy földbevájt tárnában lakik, mely nem igazán látszik. Ám amikor megvan, akkor sem hajlandó önszántából megmutatni nekünk magát. A tanárunk elmeséli, hogy a helyi gyerekek, régen, azzal múlatták az időt; hogy egy vékony botra, vagy fűszálra sárdarabot fűztek, és ezt belógatták a pók lakhelyére. Amire a pók csáprágóival ráharapott és olyan erősen szorította, hogy az állatot ki tudták húzni a vackából. Ám a mostani időkben a sárdarabot rágógumival is lehet helyettesíteni.

Nosza, nem is kell több. Egy vállalkozó kedvű hallgató serényen elkezd rágni egy rágógumit, miközben ott csoportosulunk a pók „lakása” körül. Aztán, amint eléggé megpuhult a rágó; Jöhet a „pókhalászat”!

A csalogatás nagyban folyik, de a pók csak nem akar ráharapni. Pedig biztos, hogy otthon van, mivel csak éjjelente jár ki vadászni. Hogy teljen az idő, tanár-urunk megjegyzi:

- A pókot nem érdekli a gombóc. Biztos, nem ízlik neki a mentolos rágó. Talán, a gyümölcsöset jobban kedveli.

Ám akkor megtörténik a csoda. A pók elkapja a gombócot, és kikerül az üregből. Természetesen nagy az izgalom. Egyesek érdeklődve fotózzák, mások bátortalanul húzódnak el a jól megtermett nőstény atkától (póktól).

Miután mindenki szemügyre vette, búcsút intünk a Duna-Tisza- Közének és visszamegyünk a buszra, ami hazavisz minket a jó öreg Szombathelyre.

 

 

Hullafáradtan, de tapasztalatokkal telve fekszek be az ágyikómba, és pihenem az öt nap fáradalmait. Hogy, aztán jövő héten, hétfőn új erővel vessem bele magam egy újabb ötnapos élménykalandba.

 

 

- Folyt. köv. - 

 

 

A mappában található képek előnézete Terepgyakorlat