Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jaj, ne!

 

El fogok késni! Mi lesz már!? Sietek. Nem állhatok itt órákig; nemsokára meg lesz a Baba. A világért sem hagynám ki ezt a pillanatot. Ha lemaradnék a születésről az, tragédia lenne. Gyerünk már!

Hiszen minden világrajövetel egy csoda, ahogy előbújik a kis fejecskéje, aztán a vállacskái, és mire észbe kapnánk; már kint is van az egész újszülött. Aztán levegőt vesz, és elkezd sírni, úgy, hogy zeng belé az egész szülőszoba. Majd az orvos elvágja a köldökzsinórt, és akkor a pici az édesanyja karjaiba kerülhet, ott végre megnyugszik. Megszerzi az első kellemes tapasztalatát a világról. Az új jövevény rájön, hogy milyen is az élet. Abban a pillanatban még nem tudhatja, hogy minden róla szól. Pedig így van, ő kerül a középpontba. És én erről az élményről nem fogok lemaradni! Sokszor láttam a születés folyamatát, de élőben most fogom először átélni. Csodás élmény lesz, ha végre elindulnánk.

Ez nem lehet igaz. Igyekezz, már! Miért nem tud gyorsabban haladni ez a vacak?! Inkább kiugrok belőle, és magam megyek, egyedül a kórházba. Rémes ez a forgalom, még most is, szinte egy helyben toporgok. Semmit sem haladtam, az elmúlt egy percben. Ilyen iramban, még egy csiga is könnyedén lehagyhatna.

Iparkodj már! Jaj, miért is kellett nekem ilyen későn elindulni?! Az üzenetet is csak az utolsó pillanatban kaptam meg. Nem maradhatok le az első, nagy pillanatomról! Kérlek Anyuka, ne szülj, ameddig én oda nem értem! Muszáj, időben ott lennem.

Mi ez a hely? Előttem egy kórháznak kéne állnia, és itt nincs semmi. Csak nem tévedtem el?! Ez a város, egy teljesen más világ. Nem tudtam még megszokni. Egyedül, egy idegen helyen, tanácstalanul. Még a végén tényleg el fogok késni! A legjobb lesz, ha visszamegyek a főútra, és újból elindulok. Ezúttal jobbra kell kanyarodnom, és...

Már látom a kórházat! Gyorsan, fel a lépcsőn!

Meg kell találnom a szobát! A folyosóra kihelyezett térképhez rohanok. Háromszáznégyes szülőszoba, háromszáznégyes szülőszoba, háromszáz... Áh, már meg is van! Erre kell mennem.

Micsoda? Ez a harmadik emelet! Nem lesz elég időm feljutni! Mégis, oda kell érnem, nincs időm a kétségbeesésre. Futás!

Fel, mindig csak fel. Ő lesz az első Babám, ott kell lennem a születésénél. Nem késhetek! Itt is az ajtó. Gyerünk, be a szobába!

 

 

Jaj, ne! ... Elkéstem! ...

A kimerült Anyuka zokogva, az ájulás határára sodródva fekszik a szülőszéken. Az orvos és a nővérek, már feladták a küzdelmet. Szánakozva néznek össze, miközben az élettelen, apróságot figyelik. Az újszülött, kis lila teste élettelenül fekszik egy hideg fémtálban. Szegény Kicsi! Még fel sem tudott sírni, és máris visszatért a Teremtőhöz.

És ennek, csakis én lehetek az oka! Egy valamirevaló őrzőangyalnak az a feladata, hogy még a születés előtt, ott legyen a magzat mellett! Amikor elérkezik az idő, és megszületik a kicsi; akkor a védő szellemének segítenie kell az első lélegzetvételét. Aztán, amíg a testében él a lelke, az angyalnak mindig mellette marad. Kötelessége kísérni és őrizni őt a gonosz erőkről, halála napjáig!

Ám egy ilyen kezdő, mint amilyen én vagyok, ezt mind elrontotta. Miattam halt meg egy ember. Miért is voltam ilyen szerencsétlen?! Ha nem egyedül megyek, akkor talán időben ideérhettem volna. Gond nélkül elvégzem a feladatom, és most egy élő kisfiúnak lennék az őrzőangyala. Óh, én ostoba?!

Meghalt egy ember, mert elkéstem! Csupán pár perccel kellet, volna hamarabb itt lennem... és, akkor … akkor megmenthetem.

A földre kuporodok; itt már nem lenne semmi keresnivalóm. Lassan vissza kéne indulnom, de nem visznek a szárnyaim. A térdemre hajtom a fejem és elerednek a könnyeim. Egy lélekért sírok, aki nem élhetett... Mindez az én hibámból!

 

A Mennyben, a büntető tárgyalások után, biztosan el fogom veszíteni a szárnyaimat. Sőt, az is lehet, hogy száműznek a Pokolba. Ahol folytonos kínzások várnak majd rám. Ám ez mind semmi lesz, ahhoz a fájdalomhoz képest, amelyet, a lelkiismeretem gyötrő bűntudata okoz. Ezt a vétkemet örökkön-örökké magamban kell hordoznom; és sosem kapok feloldozást.