Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hegyes fülek

 

I. rész

 

      Az a nyavalyás vekker már megint a legszebb álmomból vert fel!… Ki az ágyból! Fel kell kelnem, különben el fogok késni a suliból. Fel sem kapcsolom a villanyt, teljesen felesleges. Sötétben is tudom, hol vannak a cuccaim. A homályban úgyis jobban érzem magam, mint a fényben. Na nézzük mi van itt: nadrág, ing és pulóver. Ideje felöltözni! Leveszem a pizsamámat, amikor furcsa dologra leszek figyelmes. Valami az arcomba lóg, hátul pedig csiklandozza a hátam. A szemembe omló valamit megfogom és meghúzom. Áú! Ez a hajam!

Hosszú a lobboncom? De nekem tegnap még rövid volt a frizurám! Ezt nem hiszem el! Nem elég, hogy mindig cikiztek a suliban az aranyszőke hajam, meg a lányos arcom miatt. Most már biztosan úgy fognak rám tekinteni, mint egy csitrire. A „Szépfiú” mostantól „Szép Kislánnyá” fog válni. Micsoda rémálom!

De nézzük a dolog jó oldalát: azok az ostoba csajok eddig mindig a nyakamon lógtak, mert kellett nekik egy „helyes pasi" akit nyaggathatnak. Most viszont már – hála a jó égnek - nem kell attól tartanom, hogy akár egy is rám fog akaszkodni. Ha jobban belegondolok sosem volt igazi barátom, akárcsak a szüleimnek. Zárkózottan élünk a családommal. Édesapám mérnők, édesanyám háztartásbeli; én meg az iskola hivatalos „Szépfiúja" vagyok. Eddig is kilógtam a sorból, most pedig már tényleg a gyengébb nem képviselőjének fognak tekinteni. Ez nem lehet igaz! Sehogy sem fér a fejembe, hogy nőhetett meg a hajam egyetlen éjszaka alatt. Hogy megyek így ki az utcára? Felkapcsolom a villanyt. Vajon mi fog történni, ha belenézek a tükörbe?

 

Nem vagyok egy hiú alak, de ez valami rettenetes. Hosszú kócos szőke fürtök borítják az egész fejem. Rémes! Legalább egy méter. Normális dolog ez?

Tuti, hogy nem. Mindenhol egyenlő hosszú, a színe sem változott meg, ugyanolyan egyenes, mint volt, csak épp borzasztóan kócos. Mit tegyek? És mi ez a kis hegyes dudor a tincsek között? Valami kosz ragadt a hajamba?

Óvatosan megérintem a kinövést, ami… Hozzám van nőve! Mintha a fülemet fogtam volna meg. Az nem lehet! Mitől nyúlott így meg? Gyorsan félresöpröm a tincseket. Igen ez az én hegyes hallószervem. Hihetetlen, hogy eddig a hajam miatt aggódtam! Ez már tényleg katasztrófa! Egy mutáns lettem! Úgy nézek ki, mint egy szörnyeteg. Mit tegyek? Hátralévő életemet a szobámba fogom eltölteni. Bármi is történjen, itt fogok maradni. Visszafekszek az ágyamba, és remélem, amikor ismét felkelek vége lesz ennek a rémálomnak. Igen, az lesz a leghelyesebb.

Nem mégsem, mégis mi vagyok én: egy hisztis csitri?! Elalszok száz évre, mint Csipkerózsika?!

Azt már nem! Még ha úgyis nézek ki, mint egy szörnyszülött, muszáj kimennem ebből a szobából. Nem nézegethetem magam életem végéig a tükörben. Most rögtön felöltözök, és kiszaladok a szobából!

 

A szülők már lent vannak a konyhában. Édesapám ott ül az asztalnál, és az újságot olvassa. Ő az a férfi, aki tiszteletet parancsol magának, még akkor is, ha nem szól semmit. Nem hiába, ő a főmérnök a munkahelyén. A rajzai mindig elismerést keltenek a kollégái körében. Ami azt illeti a házak, amiket tervez nekem is tetszenek. Olyan közel hozza a természetet az építményeihez, amennyire csak lehet. Szeret a szabadban lenni, még ha ezt nem is mutatja ki. Hiszen mindig komor, megfontolt és sosem tárja fel az érzelmeit.

Anya kedves de, ha idegenek is vannak a közelbe, akkor ő is hűvösen viselkedi. Úgy néz ki, mint egy földre szállt angyal. Hosszú lenszőke haj. Kecses mozgás, közvetlen stílusa, kedvessége, mindig is lenyűgöz.

Lassan megyek le a konyhába, bátorságom szinte azonnal elhagy. Minél több lépcsőfokot hagyok magam után, annál jobban félek. Mi lesz, ha így meglátnak? Ha nem ismernek fel? Vagy, ha…

Ebben a pillanatban fordul felém anya, szép zöld szeme elkerekedik. Kezét pedig a szájához kapja, majd felsikít.

Ijedten hátrálok egy lépést. Nem hittem volna, hogy ennyire ronda lettem.

- Látja Kedves? A mi kisfiúnkból, Nagyfiú lett! - kiabálja majdnem sírva.

- Ideje volt, hogy végre átváltozzon - mondja közönyösen apa, miközben fel sem néz az újságából.

Értetlenebb vagyok, mint eddig valaha. Kérdések tömkelege kavarog a fejemben. Erre a reakcióra azért nem számítottam.

- Elmondhatná nekem valaki, hogy mi történik velem?- kérdem, miközben a két hatalmas fülre mutatok, melyeket most szereztem.

- Kérem, üljön le! - lelkesedett fel anya, és gyengéden beljebb húzott a konyhába – Végre átváltozott! Majd az édesapja elmagyarázza. - parolázza, miközben reggelit készít nekem.

- Emlékezhetne a fiatalúr, - kezdi, miközben összehajtja az újságot, és mélyen a szemembe néz. - azokra a tündérmesékre, amiket kiskorában meséltünk neki? Nos, azok olyan különleges történek voltak; amit sehol máshol nem lehet megtalálni, csak a mi családi fabuláinkban.

- Igen, emlékszem – felelem határozottan. „De mi köze ennek a hosszú hajhoz, és a hegyes fülekhez?"

- Most már végre megtudhatja. A történetek mind igazak voltak; amiket hallott, az a mi népünk történelme.

- A mi népünké? Ezt nem értem.

- Ne szakítson félbe! Most próbálom meg elmagyarázni magának, mik vagyunk mi valójában!

Hangja elhalt, feje elbukott. Hosszú másodpercek teltek el, amíg… Ő is átváltozik? Sárga aura száll fel a testéről. Lassan körbefogja, mint egy buborék, majd szétoszlik a fény. Hirtelen sebességgel kezd nőni a haja. Ugyanolyan hosszú aranyszőke fürtjei lettek, mint nekem. Tincsei közül pedig hegyes fülvégek kandikálnak ki.

- Mi is képesek vagyunk erre?- trillázza anya, akinek időközben pont olyan hegyes fülei lettek, mint apának.

- Egy kis csendet, ha kérhetném! Elvégre most próbálom meg elmagyarázni az egyetlen fiúnknak mi is ő valójában.

 

 

 

                               II. rész