Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A véredet akarom!

 

 

„Rosszlány”-nak neveznek, pedig én, csak úgy boldogulok, ahogy tudok. Nem tagadom, egy kicsit jobban élek, mint azok, akik minimálbérért hajtanak egy gyárban, napi nyolc órán át; de le kell szögezem, hogy ezért a pénzért, én keményen megdolgozok.

Olyan nagy luxus volna egy tetszetős arany ékszer? Vagy, egy szép márkás cipő? Esetleg egy divatos ruha? Hiszen minden nő erre vágyik.

Én csupán másképp érem el a célom, mint a többi, tisztességesnek mondott lotyó. Nem tagadom; steksztért bármit megteszek. Még arra is képes vagyok, hogy minden esete színpadra lépjek, és ott lassú, erotikus mozgással ledobáljam magamról szexis, falatnyi ruháimat. Miközben, az izgató zene ritmusára, kéjesen hozzádörgölőzök a középen felállított, háromméteres fémrúdhoz. Hogy ezen, pőre előadássorozatommal, olyan élvezetet nyújtsak a kiéhezett férfiszemeknek, amire mindig is vágytak. Nem nagyképűség azt állítanom, hogy tökéletes testem van: természetes, telt keblek, feszes fenék, hosszú combok. Adottságaimmal, könnyedén felhívom magamra a figyelmet; és, ha még az érzéki táncomat is bedobom, nincs az a pasi, akit ne tudnék felizgatni.

A sztriptíz önmagában jól jövedelmező meló, de aki többet akar a konyhára, annak érdemes bensőségesebb kapcsolatot kötnie a night-club látogatóival. Ezért az előadásaim után, nem egyszer teszek eleget a vendégek mocskos kívánságainak. Gyakran előfordul, hogy testközelből szórakoztatom a gazdagokat, akár helyben is, ha úgy óhajtják. Éppen ezért, nem ajánlanám ezt a hivatást szégyenlős szűzlányoknak.

Tisztességtelen munka, de nekem megfelel. Szegény anyám belehalna, ha megtudná mi lett a lányából. Ám emiatt már jó ideje nem kell aggódnom, mivel sok-sok éve, hogy jobblétre szenderült. Ő mindig egyenes jellemű, erkölcsös asszonyként élt; ezért is nélkülözött olyan sokat. Éhbérért dolgozott egy mosodában, csakhogy engem, a félárva lányát, fel tudjon nevelni.

Egy sötét lyukban éltünk, gyakran éheztünk, és kopott rongyokban jártunk. Ami a téli fagyban egyenesen elviselhetetlen volt. Még mindig tisztán emlékszem arra, ahogy az erős, jeges szél könnyedén behatolt a foltokon, és én dideregve húztam össze a ruháimat, miközben egy hideg sarokban egyedül kuporogtam.

Ezért gyerekfejjel megesküdtem, hogy soha többé nem leszek szegény. Még, ha el is kell adnom a lelkemet az ördögnek, megteszem; de nem fogok többé a nincstelenek életében osztozni. Bármilyen mocskos dologra kérnek, a pénzért zokszó nélkül elvégzem; mivel, nem akarom még egyszer érezni gyerekkorom szegénységét.

Eladtam a testem minden gazdag ficsúrnak. Megszégyenítettem magam azzal, hogy több tucatnyi szempár előtt meztelenkedtem. Megtettem és élveztem, a bűn minden egyes pillanatát. Ám ezért nem ítélhet el senki! Nekem is meg kell élnem valamiből. Elvégre a boldoguláshoz, mindenkinek alapvető joga van.

 

 

 

A mai napon, hajnali háromkor végzek. (Eredményes éjszaka volt, nincs okom panaszra.) Felkapok egy vékony, kötött kardigánt, aztán kilépek a járdára. Úgy döntök, hogy ma gyalog megyek haza. Nem lakom messze, és az időjárás is megfelelően kellemes egy kis sétára. Régen kószáltam a környéken, hiszen mindig volt valaki, aki hazavitt kocsival egy rövid hancúr után. De ma nincs kedvem ehhez, most végre kiélvezem, hogy van egy kis szabadidőm. Csupán sétálgatok a kivilágított, elhagyott utcán, és ráérősen nézegetem a kirakatokat.

Ám magányom nem tart sokáig, mivel egy nyúzott képű, fiatal férfi odalép hozzám. Első látásra olyan, mint bármelyik ifjú, bár ahogy jobban szemügyre veszem, feltűnik, hogy az öltözete meglehetősen bizarr. Meleg, kora őszi este van, ő mégis hosszú fekete kabátot visel; ami komoly ellenétben áll falfehér arcával, és táskás szemével. Úgy néz ki, mint aki napok óta nem pihent rendesen.

Amikor megszólít, fáradt és mély hangjával, egy titokzatos amorózó szerepét próbálja eljátszani, ám ez a színészkedés a jelen helyzetében, nem állt neki túl jól. Ennek ellenére tovább teszi itt nekem a szépet; pedig lerí róla, hogy csak egy ócska rongynak tart. Látom a szemében, le sem tudná tagadni. A következő mondata úgyis az lesz, hogy: „Mennyi a tarifa?” - Elég ügyetlenül fogalmaz a fiú. Kis kezdő; lemerném fogadni, hogy valaki (vagy valakik) pár méterről figyeli(k), és drukkol(nak) neki, hogy legyen annyi bátorsága feltenni nekem ezt a kérdést.

- Akarsz egy rövid menetet, vagy sem? – fejezem be a suhanc fárasztó monológját.

Nem zavar, ha valaki mást mond, mint amit gondol; de nagyon meg tudok haragudni arra, aki olyan ügyetlenül teszi, mint ez a srác. Nem engem kéne becserkésznie ezzel a sablonos csajozó-szöveggel, hanem egy szende szüzet. Az lenne az igazi „trófea” ennek a kis kezdő szoknyavadásznak, nem egy tapasztalt sztriptíztáncosnő.

- Ezt beszéljük meg, egy diszkrétebb helyen! – próbál tovább titokzatoskodni, a sovány és sápadt fiú. Miközben mosolyogva átöleli a derekam, és bekísér egy közeli, sötét sikátorba.

Hagyom magam, és vele tartok. Nem igazán tudom, hogy mit akar, de egy kicsit kíváncsivá tett. Valami azt súgja, ez egy nem egy szokványos fiú. Még az sem zavar, hogy egy kihalt mellékutcába vezet. Ám, ha esetleg, rám akarna támadni, csak ő járna rosszul; ugyanis profi vagyok az önvédelemben.

 

 

Amint a sikátor végébe érünk, a srác ellök magától. Hangneme megváltozik, és szinte magából kikelve, ezt a mondatot ordibálja:

- A véredet akarom!

- Micsodát? - kiáltom meglepetten, miközben próbálom megtalálni elvesztett egyensúlyomat.

A fickó furcsán néz rám, fekete haja baljóslatúan omlik csontos arcára. Ez szinte nem is emberi! Úgy néz ki, mint egy sírjából kikelt hulla. Kétségtelen, hogy a suhancnak több álmatlan éjszakája volt az elmúlt napokban.

Rám akar támadni, az ép ész legkisebb jelét sem lehet kivenni őrült szemeiből. Most már biztos vagyok benne, hogy nem egy rövid kéjelgésre vágyik, valami mást akar; a véremet. Az életemet!

- Jól halottad, a véredet, akarom! Méghozzá az utolsó cseppig!

Meg akar ölni! Viszont én, ezt nem fogom hagyni. Nem egy ilyen kezétől fogok meghalni, az egyszer biztos!

A srác rám támad, miközben sátáni öröm tükröződik az arcán. Érzem, az lehet ellenfelem számára az igazi gyönyör, ha kionthatja a véremet.

De nem hagyom magam, jobb kezemmel hárítom lendületes támadását. A fiatal férfit ez meglepi, de már nem tud mit tenni, egyensúlyát vesztve a földre esik. Szemmel láthatóan dühíti az ügyes húzásom, dühösen felüvölt:

- Nem vagy te olyan ügyes, mint ahogy gondolod! Senki sem fog segíteni rajtad!

- Ki mondta, hogy segítségre lesz szükségem! Egyedül is le tudlak győzni! – kiabálom feldúltan, most már nagyon feldühített a fiú.

Ellenfelem pillanatok alatt felpattan, és habozás nélkül újra támad; de én nem hagyom annyiban, ezért mozgósítom a rejtett erőmet…

 

 

 

 

A sikátorban térdelek; miközben ellenfelem fejét a földre szorítom, és megharapom védtelenné vált nyakát. Friss, langyos vére végigcsorog a nyelőcsövemen. Érzem, hogy a piros, vas-ízű folyadék, új erővel tölti fel a testem. Mohón szívom magamba a híg, vörös életet, miközben a fiú már mozdulni sem bír. Megbénult a megpróbáltatásoktól és a vérveszteségtől. Nem csoda, hiszen napok óta nem aludt. Ezért is nézett ki úgy, mint egy élőhalott.

Volt már dolgom hasonlókkal. Ezek a fiatalok, kezdő vámpírvadászok. A beavatásuk feltétele, hogy tilos addig aludniuk, amíg meg nem öltek két vámpírt. Ezzel a tettükkel bizonyítják: kiválóságukat és szívósságukat. Ha sikerül nekik a Próba, bekerülhetnek a Vámpírvadászok elit és titkos szervezetébe. Hogy aztán, mint teljes jogú vámpírgyilkosok tevékenykedhessenek tovább.

Ezek a halandók viszont, csak azt hiszik, hogy szervezetük titkos. Mi vámpírok már évszázadok óta tudunk a működésükről. Még én is találkoztam néhány taggal, természetesen a harcokból mindig én kerültem ki győztesen. Ennek a forrófejű szerencsétlennek semmi esélye sem volt ellenem. Még egy tapasztalt vámpírvadászt is könnyen elintézek; egy kezdővel, pedig pillanatok alatt végzek.

Miután kiélveztem a vérét, a tehetetlen testet ellököm magamtól, majd megtörlöm a számat, és felkelek a földről. A srác keze még mindig szorongatja a karót, amit a szívembe szánt.

Megvetem, az ilyen hősjelölteket. Még egyszer utoljára, ránézek a haldokló szerencsétlenre, és ezekkel a szavakkal búcsúzom tőle:

- Kis naiv! Önként jöttél; szinte tálcán kínáltad fel magad. Ügyetlenül harcoltál, de legalább a véred ízletes volt… Hmmm! – mintha, csak egy jó bor zamatát élvezném. - Nulla negatív. A kedvencem; és még le sem kellett veled feküdnöm, hogy megkapjam.